Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 10. A m. kir. [sic]beiügyminister 1896. évi 3522. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a népmozgalmi statisztikai [sic]ürl apók kitöltése és beküldése tárgyában.

64 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. ugyanezen §. értelmében, ha az adatok 10-ike előtt vagy 12-ike után adatnak postára, az — mint kezelési szabálytalanság — rendbirsággal büntettetik. Tekintettel arra, hogy egyes anyakönyvvezetők még most sem tartják be ezen szigorúan megállapított határ­időket, s hogy ezen szabálytalan eljárásuk a népmozgalmi havi eredményeknek kívánatos gyors összeállítását hátrál­tatja, intézkedtem, hogy az országos m. kir. statisztikai hivatal ezentúl minden, a beküldés időpontjának meg nem tartására vonatkozó szabálytalanságról a közvetlen felügyelő hatóságokat értesítse, a közvetlen felügyelő hatóságokat pedig ezennel utasítom, hogy ily esetekben az idézett §-nak a rendbírságok kiszabására vonatkozó rendelkezését mindenkor szigorúan alkalmazzák. Az emiitett §. világosan rendelkezik a tekintetben is, hogy a küldeménybe az előző hó 10-étől a f. hó 9-ig bezárólag az anyakönyvbe bevezetett esetekre vonatkozó lapok veendők fel, mely utasításhoz szorosan alkalmaz­kodni kell. i) A havi anyag beterjesztésének további módoza­taira vonatkozik az utasításnak 87. §-a, melyből ez alka­lommal különösen hangsúlyozni kívánom, hogy a külde­ményben foglalt statisztikai lapok mennyiségét á boríté­kon, a »Tartalom«-jelzés megfelelő rovataiban mindenkor pontosan ki kell tüntetni, annyival is inkább, mivel ha a tényleges tartalom nem egyezik meg a borítékon ki­tüntetett mennyiséggel, ez — a havi összeállítást hátrál­tató — ujabb levélváltást tesz szükségessé, minthogy a statisztikai hivatal nem állapithatja meg, hogy eltérés esetén a küldemény hiányos-e, vagy a borítékon a mennyiség kitüntetése téves. Szem előtt tartandó az idézett §-nak azon utasítása is, hogy a lapok beküldése rendszerint minden kisérő

Next

/
Thumbnails
Contents