Rendeletektára, 1895

Rendeletek - 381. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 1895. évi 65.719. szám alatt a budapesti és kolozsvári egyetem tanácsához intézett rendelete, a nőknek a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi pályára léphetése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 189-4. 1683 kintetben egyaránt — káros helyzetnek megváltozására is jótékonyan fog közrehatni, mély szerint a házasság­kötéseknél, gyakran egész cynismussal, a vagyonosság a mérvadó, és a szegény, bár minden tekintetben kiváló nők a családi élet hivatásának betöltésétől — önhibáju­kon kivül — megfosztatnak. Jótékonyan fog hatni pedig azért, mert sok nőt ké­pessé fog tenni arra, hogy férjének a család alapítására és fentartására irányitott küzdelmeiben hathatósabban segélyére legyen, mint akkor lehetett, a midőn az állami és társadalmi felfogás mereven megfosztotta az erre vezető eszközöktől. A felett pedig, hogy a nők a tudományos pályák sikeres elvégzésére szükséges ismereteket elsajátítani képesek, ez idő szerint kétség nem lehet, mert a művelt nyugati államokban e téren szerzett tapasztalatok azt iga­zolják, hogy a felsőbb tudományos intézetek női hallgatói a kellő eredményt felmutatják. A magyar nők szellemi tehetség, akaraterő és szor­galom tekintetében pedig legalább is egyenlő helyet fog­lalnak el a művelt külföld nőivel. Hogy az irói és művészi pályán a nők egyaránt nagy sikereket képesek felmutatni, köztudomású, és úgy a múlt­ban, mint a jelenben számos kiváló példa bizonyitja. , Hasonlókép alaptalannak bizonyult azon félelem, hogy a nőknek a férfiakkal együttléte az egyetemi tanulmá­nyok alatt erkölcsi és lanügyi szempontokból káros kö­vetkezményű leend. Ha nem volt káros az a külföldön, úgy a magyar hagyományos lovagiassági érzet mellett azt egyenesen ki­zártnak kell tekintenem. Miután véleményében a tanács is azon felfogás mel­lett foglalt állást, hogy az állam bocsássa a nőket a tudó-

Next

/
Thumbnails
Contents