Rendeletektára, 1895

Rendeletek - 276. A magy. kir. Ministerelnöknek 3.896/M. E. 95. szám alatt valamennyi közigazgatási bizottsághoz intézett körrendelete az 1876 : VI. t.-cz 64 §-a alapján felterjésztendő félévi jelentések szerkesztése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. 891 276. A magy kir. Ministereinöknek 3.896/M. E. 95. szám alatt valamennyi közigazgatási bizottsághoz intézett körrendelete az 1876: VI. t.-cz 64 £-a alapj án felterjészt endö félévi jelentések szerkesztése tárgyában. A közigazgatási bizottságok félévi jelentéseinek szer­kesztése tárgyában 1879. évi 552. sz. a. kiadott minister­elnöki rendeletet hatályon kivül helyezve, ezennel elrende­lem, hogy a félévi jelentések tarlartalmának megkülön­böztetésével : I. Minden év elején és pedig legkésőbben az évenkint márczius havában tartott közigazgatási bizottsági ülésből oly jelentést tegyen, mely a megelőző egész évre kiter­jedő közigazgatási állapot megfigyelésére s birálatára fek­tetve, az alábbi mellékletben foglalt kérdőpontokra kime­ritő, vagyis a közigazgatás egyes ágazatainak szakelőadói által előterjesztett jelentések beható tárgyalásán alapuló választ adjon; nem lévén ez által kizárva, hogy a helyi körülményekhez képest más, itt meg nem érintett köz­igazgatási ágakra vonatkozó észrevételeiket, avagy esetleg teendő javaslatokat jelentéseikbe fölvegyék. Ezen évi jelentés minden egyes ministerium ügyköre részére különálló és külön ez ím irattal ellátott jelentésképp szerkesztendő és az 1876: VI. t.-cz. 65. §-ának rendelkezéséhez képest összesítve terjesztendő elém. II. Az évközben és pedig kötelezöleg a minden év augusztus havában tartott közigazgatási bizottsági ülésé­ből fölterjesztendő félévi jelentés ellenben a kormány

Next

/
Thumbnails
Contents