Rendeletektára, 1895

Rendeletek - 204. A m. kir. belügyministernek, 1895. évi 67.900. szám alatt valamennyi vármegye közigazgatási bizottságához intézett körrendelete, az anyakönyvvezetők hivatalos óráinak megállapitása iránt.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA, 1895. 9Í 204. A m. kir. belügyministernek, 1895. évi 67 900. szám alatt valamennyi vármegye közigazgatási bizottságához intézett körrendelete, az anyakönyvvezetők hivatalos óráinak meg­állapít ás a iránt. Az állami anyakönyvek vezetése tárgyában folyó évi június hó 29-én 60.000. szám alatt kibocsátott utasításom 9. §-ának első bekezdése szerint az anyakönyvvezető minden nap — vasár- és ünnepnapokat sem véve ki — meghatározott hivatalos órákat köteles tartani. Az utasítás ugyanezen szakaszának második bekez­dése szerint a hivatalos órákat — a fenforgó szükségre és a helyi viszonyokra tekintettel — a törvényhatóság közigazgatási bizottsága állapítja meg. Felhívom a közigazgatási bizottságot, hogy — az utasítás ezen rendelkezéseihez képest — az anyakönyvveze­tők hivatalos óráit a törvényhatóság területére, a helyi viszonyoknak megfelelőleg, a legközelebbi ülésében álla­pítsa meg. Megkívánom jegyezni ez alkalomból, hogy oly anya­könyvi kerületekben, melyekben a körjegyző az anyakönyv­vezető, helyettes pedig nincs: a végből, hogy mindennap legyenek hivatalos órák tarthatók, esetleg czélszerü lesz egyes napokon délutánra tenni az anyakönyvvezetői hiva­talos órákat, a mikor is — az előző nap reggeli órái és a szóban forgó napok délutáni órái közé eső időköz-

Next

/
Thumbnails
Contents