Rendeletektára, 1895

Rendeletek - 159. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 45.640/1895. szám. A garamberzencze-lévai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.

1424 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. Ugyanezen 100 kg-, és kilométerenkénti díjtétel szol­gál maximális viteldíj gyanánt a kocsirakományokban fel­adásra kerülő élő állatok szállításánál is. A kocsirakományokban feladásra kerülő egyéb árúkra, valamint a szabványsúly alapján szállitandó élő állatokra nézve, a mérsékelt darabárú-osztály fennebbi tétele szolgál legmagasabb díjtételként. Az árúk osztályozása, s a többi szállítási és díj­szabási, illetve díj számítási határozmányok, valamint a kezelési és mellékilletékek tekintetében, úgyszintén a külön vonatok szállítására és viteldíjaira nézve, a m. kir. állam­vasutak vonalain fennálló határozmányok és szabályok alkalmazandók. Mihelyt az engedélyezett pálya tisztajövedelme három egymást követő éven át a fennebbi 7. §-ban megállapí­tott tényleges építési és berendezési tőke 7°/o-át meg­haladja, jogában álland a kereskedelemügyi m. kir. minis ­ternek — az engedélyes meghallgatása mellett — a díjszabá­sokat megfelelőleg leszállítani. Azon esetre, ha a törvényhozás a díjszabási ügyet az Összes hazai vasutakra vonatkozólag szabályozná, ezen szabályozás, tekintet nélkül a jelen engedélyokirat hatá­rozataira, az engedélyezett vasútra is érvényes leend. Engedélyes a vasút üzletét mindenkor olykép fogja vezetni, hogy díjszabási intézkedései a hazai ipar és termelés érdekeivel összhangzásban legyenek, különösen kötelezi magát engedélyes : 1. hogy mindazon kedvezményeket, melyeket külföldi czikkekre engedélyez, egyúttal a hazai termékeknek is engedélyezni fogja, ha ezek saját vonalán legalább ugyan­azon távolságra szállíttatnak, mint a kedvezményezett kül­földi czikkek; 2. hogy külföldi czikkekre soha alacsonyabb díjtételt

Next

/
Thumbnails
Contents