Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 12. A földmívelésügyi m. kir. ministertől. — 8.536. szám. Az Ecsediláp lecsapoló és Szamos balparti ármentesitő és belviz-szabályozó társulatalap szabályai.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. Î895. 63 16. §. Társulati választmányi ülések a szükséghez mérten bármikor is, három választmányi tagnak felhívására' azonban nyolcz nap alatt egybehivandók. 17. §. Választmányi ülésekre a tagok és a ministeri megbízott mindenkor külön-külön meghívandók, de úgy és oly időben, hogy a meghívót a választmányi ülés határnapja előtt legalább három nappal megkapják. 18. §. A választmány kötelességének pontos teljesítéséért annak tagjai felelősek. IV. FEJEZET. Elnökség. 19. §. Az elnök, mint a társulat képviselője, a társulatot úgy a hatóság előtt, mint a magánosok irányában képviseli; rendszerint elnöke a közgyűlésnek és a választmánynak. Egybehívja és vezeti a köz- és választmányi üléseket, kijelöli ezek tárgyait, felügyel a határozatok pontos végrehajtására, rendelkezik a társulati tisztviselőkkel. A töltések, védszerek, ültetvények, irattár, pénztár és általában az igazgatóság eljárásáról évenként- legalább egyszer meggyőződést szerez a netáni hiányok esetében s a saját körében intézkedik. Kijelöli a közgyűlések jegyzőkönyvének vezetőjét és két hitelesítőjét. Az elnököt akadályoztatása esetén az alelnök helyettesíti. A köz- és választmányi ülések jegyzőkönyvei vezetésével az elnök a társulati tisztviselők egyikét megbízza.