Rendeletektára, 1894

Olalszámok - 1894-II-570

570 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1894. Végre a törvény 33. § ában az 1873 : IX. t.-cz. 7. §-ának (illetékszabályok 109. §-a) részbeni módosításával megállapilott azon kedvezményre nézve, mely szerint a peres eljárásban elkövetett bélyegröviditések folytán előirt felemelt illeték mégis mérsékelhető, vagy elengedhető abban az esetben, ha az a mulasztásért első sorban felelős ügyvédtől vagy peres féltől be nem hajtható, figyelmez­tetem a kir. pénzügyigazgatóságokat, hogy ez a rendel­kezés önérthetőleg csakis a másodsorban kötelezett felekre, vagy az első sorban kötelezettek jogutódaira vonatkozik, s hogy a kedvezményben azok a peres felek, vagy az azokat képviselő ügyvédek, a kik a mulasztást szemé­lyesen követték el, nem részesithetők. Ezek után figyelmeztetem a pénzügyigazgatóságokat, hogy az I—XV. pont alatt foglalt utasitásban a törvénynek csakis ama lényeges rendelkezéseit tartottam szükségesnek kiemelni, melyek által az illetékszabályok eddigi határoz­mányai változást szenvedtek, s melyek gyakorlati alkal­mazása körül esetleg kételyek merülhettek volna fel, el­lenben mellőzve van a külön utasításadás az új törvény mindazon rendelkezéseire nézve, melyek lényegükben az illeték-szabályok eddigi határozmányainak vagy legalább alapelveinek megfelelnek és a melyek világos tartalmuknál fogva semmi kételyre alapot nem szolgáltathatnak. Ha mindazonáltal egyik vagy másik részletes kérdésre nézve, különösen a törvény életbe lépésének átmeneti időszaká­ban, kételyek merülnének fel, tegyen hozzám a pénzügy­igazgatóság azok eloszlatá-a végett azonnal indokolt elő­terjesztést. Elvárom egyébként az új törvénynek ugy a kincstárra, mint az adózó felekre nézve egyaránt szabatos végrehaj­tását, s e tekintetből ismételve különösen azt kell hang­súlyoznom, mint szorosan szem előtt tartandó mozzanatot.

Next

/
Thumbnails
Contents