Rendeletek tára, 1893

Rendeletek - 76. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. — 29.091. szám. A zsitvavölgyi helyi érdekű gözmozdonyú vasut engedélyokmánya.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. 717 az engedélyokirati legmagasabb díjtételek felére leszál­lítani. 15. §. A katonaság és katonai javak leszállított díjtételekkel szállitandók, és pedig egyrészt a cs. és kir. közös had­ügyminister és a m. kir. honvédelmi minister, másrészt a vasutigazgatóságok közt 1877. évi szeptember hó 15-én megkötött egyezmény, illetőleg az 1878. évi január hó 1-én hatályba lépett katonaszállitási díjszabás és annak függeléke alapján. A katonaszállitás iránt létrejött vagy létrehozandó s <iz állam részére kedvezőbb egyezmények ezen engedélye­zett pályára is érvényesek lesznek. A fentebbi határozmányok alkalmazandók továbbá a pénzügyi, valamint a közbiztonsági közegek, végül a fe­gyenczek és tolonczok szállítása tekintetében is. Az engedélyesek kötelesek alkalmazkodni a katonai szállitásokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodásokhoz és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges fölszerelési tárgyak beszerzése és készentartása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés és a katonai egész­ségügyi czélokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Kötelesek továbbá az engedélyesek azon határozmá­nyok s szolgálati szabályokhoz alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályokra és azoknak béke idején új építkezések­hez, vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag, a cs. és kir. közös hadügyministerium által kiadattak, vagy megállapittatni fognak. Háború és mozgósítás esetén kötelesek az engedélyesek a szabadságosokat és tartalékosokat a szabályszerű iga-

Next

/
Thumbnails
Contents