Rendeletek tára, 1893

Rendeletek - 62. A földmivelésügyi m. kir. ministernek 18.384. szám alatt az illető törvényhatóságok közönségéhez, közigazgatási bizottságaihoz és gazdasági egyesületeihez intézett leirata, a ragadós tüdőlobirtás folyamán kisajátitott s levágott szarvasmarha helyett, az egészséges vidékeken beszerzendő új állatoknak kedvezményes szállitási díjtételek mellett való vasuti szállitása - #ügyében.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. 583 Ugyanezen szállítási módozat s ugyanezen kedvez­mények fognak alkalmaztatni az emiitett czélból, esetleg a gazdasági egyesületek közvetitésével szállítandó szarvas­marha-küldeményeknél is. Erről a közönséget (a közigazgatási bizottságot) tudo­másvétel, miheztartás és megfelelő további intézkedés végett oly felhívással értesítem, hogy a fent emiitett szál­lítási kedvezmények engedélyezését igyekezzék az érde­kelteknek minél kiterjedtebb módon tudomásukra hozni, s egyszersmind oda hatni, hogy a fertőzve volt és meg­tisztított vidékeken a gazdák ezen kedvezményeket minél kiterjedtebb mértékben vegyék igénybe, vagyis hogy azon gazdák, kiknek állatai a ragadós tüdőlobirtás folyamán kisajátittattak, lehetőleg mindannyian a messzebb fekvő, egészséges vidékekről hozott állatokkal iparkodjanak az állományaikban beállt hiányokat pótolni. Felhívom végül a közigazg. bizottságot, hogy az emii­tett czélból szükségelt igazolványok kiszolgáltatásáért — a kívánt igazolványok számának közlése mellett — for­duljon közvetlenül a m. kir. államvasutak igazgatóságához. Budapesten, 1893. évi április hó 4-én. À minister megbízásából: Lipthay István, a. k. ministeri tanácsos. *

Next

/
Thumbnails
Contents