Rendeletek tára, 1893

Rendeletek - 9. A m. kir. honvédelmi ministernek 11.244. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett rendelete, a közös hadsereg katonai nevelő- és képzőintézeteiben megüresedett magyar állami alapitványi helyek betöltése tárgyában.

150 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. b) a keresztlevél (születési bizonyitvány) vagy családi értesitő ; c) valamely katonai, a hadsereg vagy a honvédség­tényleges állományába tartozó orvostudor által szabály­szerűen kiállított orvosi bizonyitvány, esetleg himlő-beoltási bizonyitvány is ; d) katonai reáliskolák és katonai akadémiákba pályá­zók részéről a múlt tanév befejezésekor nyert egész évi bizonyitvány és a folyó évi iskolai bizonyítvány, illetve értesitő ; a hadtengerészeti akadémiába pályázók részéről a középiskolai összes bizonyítványok és az utolsó félévi bizonyítvány;*) é) a szülék vagyoni viszonyait és jövedelmi forrásait hitelesen kimutató hatósági bizonyitvány, melyben egy­szersmind a pályázó ifjú testvéreinek száma, neme és életkora feltüntetendő, ha a családi értesitő külön nem mellékeltetnék. A félfizetéses helyekre pályázóknál ebben a bizonyítványban igazolandó az is, hogy az illető a fél ellátási díjat fizetni képes; f) esetleg, a szüléknek a közügyek terén vagy köz­szolgálatban szerzett érdemeiről szóló bizonyítványok. A tényleges szolgálat meghosszabbításának elválla­lásáról kötelező nyilatkozat nem követeltetik, minthogy ezen kötelezettség már a védtörvényben van kimondva. A mellékleteivel együtt szabályszem bélyeggel el­látandó folyamodványokban felemlítendő az is, vájjon a pályázó ifjúnak valamely más testvére alapítványt vagy ösztöndíjat élvez-e, egyszersmind a kérvényben annak is kifejezés adandó, hogy a pályázók hozzátartozói magukat a tandíjfizetésre kötelezik. A beérkező folyamodványokhoz mellékelt bizonyitvá­*) A felvételi vizsgára berendelt jelöltek az 1892/93. tanév befejezésekor nyert bizonyítványt kötelesek magukkal hozni az intézetbe.

Next

/
Thumbnails
Contents