Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 175. A m. kir. honvédelmi ministernek 23.025. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a védtörvényi utasitás I., II. és III. részének módositása, illetőleg kiegészitése tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1898. 1719 175. A m. kir. honvédelmi ministernek 23.025. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a védtörvényi utasitás L, II. és III. részének módosítása, illetőlegkiegészitése tárgyában. A védtörvényi utasitás I., II. (hadseregi és honvédségi) és III. (hadseregi és honvédségi) Része, — nagyrészt a közös hadügyminister úrral egyetértőleg létrejött némely megállapodások folytán, — ismét némi módosításokat, illetőleg kiegészítéseket nyervén, az ezeket, valamint egyes szöveg- és sajtóhibák helyesbitését is magában foglaló »II. Helyesbitési Táblázat«-ot a hozzátartozó »Szelvény füzet «-tel együtt oly meghagyással adom ki, hogy ezek nyomán a szükséges kiigazítások, törlések és pótlások haladéktalanul és gondosan foganatosittassanak. Egyúttal helyreigazítás végett megjegyzem, hogy az 1891. évi 2821. számú körrendeletemmel kiadott -T. Helyesbitési Táblázat«-ha két sajtóhiba csúszott be, a mennyiben a védtörvényi utasitás I. Része 288, lapjának alulról számított 2. sorára nézve elrendelt helyesbítés a 289. lap alulról számított 2 sorára, a védtörvényi utasitás II. (hadseregi) Része 103. lapjára nézve elrendelt helyesbítés pedig nem az 59., hanem az 58. §-ra vonatkozik. Ezen hibák tehát szintén kiigazitandók. Budapesten, 1893. évi május hó 17-én. A minister helyett. Gromon Dezső s. k., államtitkár.