Rendeletek tára, 1892

Rendeletek - 183. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministertől. — 35.985. szám. Szabályzat a gyógyszerész-gyakornokok kiképzése tárgyában. (Jóváhagyatott ó császári és apostoli királyi Felségének 1892. évi augusztus hó 9-én kelt legfelsőbb elhatározásával.)

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1892. 2167 13. §. Ha a gyógyszertári vizsgálatoknál kiderül, hogy a gyakornok kellő előmenetelt nem tanusit, akkor a tiszti főorvosnak jogában, sőt kötelességében áll a gyakornokot, esetleg a főnököt is figyelmeztetni. Ha ennek daczára ismételten az tapasztaltatnék, hogy a gyakornok előmenetele nem kielégitő, akkor a törvényhatóság a hozzá teendő jelentés alapján szak­közegei által egy gyógyszerész közbejöttével vizsgálatot rendel el. Ha a vizsgálatból a) az tűnnék ki, hogy a csekély előmenetel oka a gyakornok hanyagságában vagy képtelenségében rejlik, akkor a gyakornok a gyógyszerészeti pályáról elutasítható ; b) ha ellenben a csekély haladás oka a főnök veze­tésében rejlik, akkor a főnöktől a gyakornoktartási jog bizonyos időre megvonható. Mindkét esetben az ügy felett elsőfokúlag az al­ispán (polgármester), másodfokúlag a közigazgatási bizott­ság, harmadfokúlag pedig a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister a belügyministerrel egyetértőleg határoz. 11. A gyakornoki vizsgálat. 1*. §. A gyakornoki vizsgálatok Budapesten és Kolozs­várott tartatnak. A vizsgálatra való jelentkezés (1. 23. §.) a m. kir. vallás- és közoktatási minister által kine­vezett vizsgáló bizottság elnökénél szóval vagy Írásban történik, ki a jelentkező okmányait megvizsgálván, ha azokat rendben találja, a vizsgálat napját kitűzi.

Next

/
Thumbnails
Contents