Rendeletek tára, 1892

Rendeletek - 161. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. — 53.073. szám. A nagykároly-somkúti helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1892. 1629 üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből alkotott netáni tartalék­alapot és a künn lévő cselekvő követeléseiket, valamint azon építkezéseket, a melyek megszerzésére vagy előállí­tására a kormány által azon határozott hozzáadással hátaim áztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tar­tozékát képezni nem fogják. 22. §. A kereskedelemügyi m. kir. minister az állami ér­dekek megóvása tekintetéből jogositva van magának ugy a pálya épitése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarban tartása felől minden részben meg­győződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiá­nyok pótoltassanak. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest enge­délyest a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő sza­porítására kötelezhesse. A kereskedelemügyi m. kir. ministemek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelemügyi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgatóság és az ennek kebe­léből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, vala­mint a közgyülésekbeu résztvenni, nemkülönben törvény­telen, a köz- vagy állami érdekekre netán hátrányos, az engedélyokirattal ellenkező intézkedéseket felfüggeszteni, s erről a nevezett ministernek további eljárás végett jelen­tést tenni. 23. §. A kereskedelemügyi m. kir. ministert megilleti a jog, hogy engedélyest a jelen engedélyokirat és az annak kiegészitő részét képező okmányokban megállapított köte-

Next

/
Thumbnails
Contents