Rendeletek tára, 1892
Rendeletek - 142. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek 37.600. számú szabályrendelete, az út- és révrendőri felügyeletnek a Fiumára-Deltán való gyakorlása tekintetében követendő eljárás tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1892 1411 való használatát. E czélból a hid bejáratánál czölöpök alkalmaztatnak, ugy azonban, hogy a gyalogjárást ne akadályozzák- Éjjelre a kapu elzáratik. 7. A Delta pályaudvar ki- és bejárati pontjait a m. kir. államvasutak határozzák meg. A Delta pályaudvarról árúkat és egyéb tárgyakat csakis a meghatározott kijáratokon és csakis a m. kir. államvasutak által megállapított időben szabad kivinni. A kijáratoknál a kiviendő árúk és tárgyak kiviteli jogosultságának igazolásául ugy a bérelt, mint a nem bérelt területekről az ott elhelyezett vasúti közegeknek, egy már a rakhelyen kiállított bárcza kézbesítendő, mely magyar és horvát szöveggel lesz a m. kir. államvasutak által kiállítandó. 8. Az illetékes hatóságok kívánatára, közszolgálatuk teljesítése czéljából az 1., 8. és 9. számú kapuk bármikor kinyitandók, a m. kir. államvasutaknak a Deltán kihelyezett közegei által. 9. A mennyiben a Deltán, a Reéina folyó partjain és a Brajdicán föltöltési és kikötői munkálatok létesíttetnek, a m. kir. államvasutak tűrni tartoznak, hogy e munkák végrehajtásához szükséges utak és lejárók minden megszorítás nélkül használhatók, illetőleg létesíthetők legyenek. Ezen megállapodások értelmében a horvát-szlavón hatóságok a bán ur által utasíttattak. Kelt Budapesten, 1892. évi június hó 2i-én. Wekerle, s. k.