Rendeletek tára, 1891
Rendeletek - 98. A m. kir. honvédelmi ministernek 25.300. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a közös hadseregbe és a honvédséghez besorozott ujonczok számának sorozójárásonkint a f. évre való kivetése tárgyában.
538 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. mitott pótlegények ismételve és igy másodizben ne számíttassanak fel; másfelöl pedig, hogy a pótlegények igazolásául azon szárn idéztessék, a mely alatt a rendelet innen leküldetett, nem pedig azon szám, a mely alatt a törvényhatóság rendeletemet a járásbeli tisztviselőhöz leküldötte, mely utóbbi esetek a múltban több izben fordultak elő. A kivetésre vonatkozó XXIII. miniijú kimutatások, valamint a pótlegényekről szóló részletes kimutatás, mind a járásbeli tisztviselő, mind a hadsereg és honvéd kiegészítő parancsnokságok részéről aláirva legkésőbb folyó évi július hó 10-éig hozzám múlhatatlanul annyival inkább pontosan felterjesztene! ők, mivel a határidő be nem tartása, avagy a XXIII. mintájú kimutatásnak nem az előirt 3 példányban történendő felterjesztése miatt, a mulasztást elkövetett tisztviselőt avagy tisztviselőket felelősségre vonatni, illetve azokat a rendkívüli intézkedésekből, esetleg távirati utón leendő megsürgetésből keletkezendő költségek megtérítésében elmarasztalni leszek kénytelen. A törvényhatóságok első tisztviselőitől elvárom, hogy jelen rendeletem pontos végrehajtása iránt saját hatáskörükben haladéktalanul fognak intézkedni. Kelt Budapesten, 1891. évi május hó 16-án. B. Fejérváry Géza, s. k.