Rendeletek tára, 1891
Rendeletek - 78. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. 28.833. szám. A késmárk-szepesbélai helyi érdekű gőzmozdonyú vasut engedélyokmánya.
416 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. és távirdaigazgatóság által meghatározott módon és időben a már lerakott vasutvágányon saját költségükön szétosztatni. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek jogában áll a vaspálya mentén fennálló oszlopokra bármikor állami távírda, esetleg távbeszélő vezetékeket alkalmaztatni ; ez esetben azonban az oszlopok, az állam költségén való fentartás kötelezettsége mellett már ekkor az állam ingyen tulajdonába mennek át. Az üzleti távirda-, távbeszélő és villamos vezetékek és berendezések Összes alkatrészeikkel együtt a vasút kiegészitő tartozékát képezik, ennélfogva a jelen engedélyokmány 2?. §-ban megállapított eseiekben és módok szerint az államra haramiának át. Egyébként az 1888: XXXI. t-ez valamint az annak alapján kiboc-átott, vagy kibocsátandó ministeri rendeletek határozmányai, továbbá a hazai vasutakkal a távirdákra nézve 1877. évben kötött egyezmény határozatai az engedélyesekre nézve is kötelezők maradnak és lesznek. 19. |, Mihelyt a forgalom a jelenleg engedélyezett vonalon annyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat berendezése kivánatosnak vagy szükségesnek mutatkozand, az engedélyesek kötelesek lesznek saját költségükön mindazon berendezéseket eszközölni és mindazon biztonsági intézkedéseket megtenni, melyek a fennálló szabályok és utasítások szerint szükségesek, s illetőleg, a melyek a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről, hivatkozással azon szabályokra, követeltetni fognak. Az engedélyesek kötelesek továbbá a kereskedelemügyi m. kir. minister rendeletére minden kártalanitás nélkül egy másik vágányt az esetre kiépiteni, ha az enge-