Rendeletek tára, 1891

Rendeletek - 51. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 441/eln. számú körrendelete, a magyar tanulók országos tornaversenye ügyében.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. 199 javára. Fővárosunk nevezetesebb középületei, közintézetei, gyűjteményei s szobrai — bár a rendelkezésre álló idő csak futólagos megtekintésüket engedi is meg — a vidék­ről jövő tanulók ismeretkörére és fogékony lelkületére mindenképen fejlesztőleg fognak hatni, s ha más egyéb eredménye nem volna feljövetelöknek, mint az, hogy a haza fővárosáról és pezsdülő életéről egy általános át­tekintő képet nyernek, már ez is nagy mértékben kivá­natossá tenné e tornaverseny megtartását Ezek előrebocsátása után, az idő rövidségére való tekintettel, közvetlenül igazgató urat hivom fel arra, hogy a mennyiben a vezetése alatt álló intézet azok közé tartozik, melyekben a rendszeres tornázás az egész éven át folyik, az intézet növendékeit és ezek utján a szülőket a verseny czéljával és a részvétel alább kifejtendő fel­tételeivel és módozataival azonnal ismertesse meg, a tanulókat a részvételre serkentse és buzdítsa, 3 általában ezen országos érdekű ügy előmozditására a maga részéről mindent kövessen el. Miheztartás és további megfelelő eljárás végett a szóban levő tornaversenyre vonatkozólag a következőket közlöm: A magyar tanulók országos tornaversenyének köte­lékébe fognak tartozni általában a középiskolák, polgári iskolák, tanitóképző intézetek, a középiskolákkal egyen­rangú szakiskolák és főiskolák. A középiskolákból, mint fentebb jeleztem, csak azo­kat kivánom e tornaversenybe bevonni, melyeknek nö­vendékei az egész tanéven keresztül, tehát télen is, rend­szeres tornaoktatásban részesülnek. E középiskolákat tartva szem előtt, részt vehetnek a tornaversenyben a fővárosi középiskolák Összes osztályainak (I— VIII.) nö­vendékei ; a vidéki középiskolákból azonban a kisebb ta-

Next

/
Thumbnails
Contents