Rendeletek tára, 1890
Rendeletek - 153. A honvédelmi m. kir. ministernek 34.300. szám alatt valamennyi törvényhatóság közönségéhez intézett rendelete, az ujonczfelülvizsgálati költségek felszámitásának szabályozása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1890. 1349 személyazonosságának megállapítása után, szükség esetében személyleírás mellett, a kísérőnek adandók át. Ott, a hol az egész járás összes felülvizsgálandó egyéneinek ily összpontosítása a földrajzi helyzetnél vagy más körülménynél fogva nem lehetséges, az egy irányból vagy egy-egy különböző fekvésű községből érkező egyének mellé csak egy-egy kisérö adható.. c) Azon esetben, ha az év egyik vagy másik hónapjában egyes községekből, vagy épen az egész sorozójárásból feltűnően csekély számú, vagy épen csak egyes egyének volnának felülvizsgálandók, azoknak felülvizsgáltatása, a mennyiben szökéstől egyáltalában nem kell tartani és a mennyiben ez az illetőknek a foglalkozásra és egyéb viszonyokra való tekintettel, anyagi hátránya nélkül eszközölhető, azon időre halasztandó, a midőn a felülvizsgálandók ismét többen lesznek. d) Ha a felülvizsgálatra rendelt egyének illetékes sorozój árasuk an kivül tartózkodnának, ezek költségkímélés végett nem a távolabb fekvő illetékes, hanem a tartózkodási helyükön működő, vagy a tartózkodási helyűkhez legközelebb fekvő felülvizsgáló bizottság elé vezetendők. Ily esetekben tehát a felülvizsgálandó egyének illetékes hatóság a, az állítási lajstrom-kivonatok 3—3 példányának és a mennyiben az lehetséges, a személyleirásoknak egyidejű megküldése mellett, a tartózkodási hely hatóságát, a felülvizsgálatra vezetés eszközlése végett, idejekorán megkeresni tartozik. e) A sorozój ár ási tisztviselők kötelessége a felülvizsgáló bizottságok polgári elnökeit a felülvizsgálandók számáról mindenkor és legalább nyolcz nappal a kitűzött határidő előtt értesíteni. Ezen értesités, nehogy annak elmulasztása folytán a felülvizsgáló bizottságok hiábavaló egybeülése által hasztalan költségek okoztassanak, azon 87