Rendeletek tára, 1890
Rendeletek - 143. A kreskedelemügyi m. kir. ministernek 38.299. szám alatt a hazai közlekedési vállalatok igazgatóságaihoz intézett rendelete, a gabonaforgalomra vonatkozó árú-ányilatkozatoknak az országos statisztikai hivatalhoz leendő beküldése tárgyában.
1278 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1890. legkésőbb két hét alatt a statisztikai hivatalhoz megküldeni, a gabonaforgalmi árúnyilatkozatok beküldését illetőleg következőképen módosítom: 1. A gabonaforgalomra vonatkozó árúnyilatkozatok a vasúti és hajózási állomások által a többi árúforgalmi nyilatkozatoktól elkülönítve gyűjtendők és a hó 1-étől 15-éig átvett nyilatkozatok ugyanazon hó 16-án, a hó második felében kiállított nyilatkozatok pedig a következő hó 1-ső napján küldendők be az a llomások által közvetlenül az országos statisztikai hivatalhoz. 2. Az árúnyilatkozatok kiállítására nézve a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister urnák fentebb idézett, valamint 1881. évi augusztus hó 11-én 28.994. szám alatt kibocsátott rendeletében foglalt határözmányok, az 1. pont értelmében beküldendő gabonaforgalmi árúnyilatkozatok tekintetében is hatályban maradnak. 3. Az állomások főnökei felelősség terhe alatt gondoskodni tartoznak, hogy a gabonaforgalomra vonatkozó árúnyilatkozatok az 1. pont alatt megállapított határidőkben az országos statisztikai hivatalhoz okvetlenül és pontosan beküldessenek. A kellő időben be nem érkező árúnyilatkozatokat az illető állomásoktól a statisztikai hivatal közvetlenül fogja szorgalmazni; mely egyúttal a hiányos kiállításokról vagy elkésve eszközölt beküldésekről az illető állomás felettes igazgatóságát is — a mulasztásnak szolgálati utón leendő megfenyitése végett — értesiti. 4. Az állomások által az orsz. statisztikai hivatal czímére a m. kii*, postahivatalok utján feladandó küldemények portomentesek ; miért is ezen küldemények »statisztikai ügyben« megjelöléssel látandók el. Felhivom czímet, hogy a fenti rendelkezéseknek folyó