Rendeletek tára, 1890

Rendeletek - 138. A m. kir. igazságügyministernek 25.926. szám alatt az összes első folyamodású kir. biróságokhoz, valamint az összes kir. ügyészségekhez intézett körrendelete, »az igazságügyi orvosi tanácsról« szóló 1890. évi XI. t.-czikk életbeléptetése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1890. 1203 annak kieszközlése végett — az azt szükségessé tevő okoknak tüzetes megjelölése és a szabályszerűen naplózott összes bűnügyi iratoknak, valamint a 6. pontban emiitett tényleirásnak bemutatása mellett — minden egyes eset­ben köteles a kir. törvényszékhez előterjesztést tenni. A kir. törvényszék e kérdésben három tagból alakított tanácsülésben határoz. Ha a kir. ügyészség azon indítványának, hogy vala­mely bűnügyben az igazságügyi orvosi tanács szakvéle­ményadása végett kerestessék meg, a bíróság nem adott helyt, az ügyészség azonban a tanács szakvéleményének kieszközlését a vádnak helyes képviselete és a vádeme­lésnél alapul veendő tényállásnak teljes kiderithetése czéljából elkerülhetlenül szükségesnek tartja: köteles e tárgyban, a föléje rendelt főügyészhez az összes iratok­nak és a tényleirásnak bemutatásával kimerítően indo­kolt jelentést tenni. A főügyész, ha az igazságügyi orvosi tanács megkeresését a maga részéről is szükségesnek tartja, azt saját hatáskörében eszközli és a nyert szak véleményt a jelentést tevő ügyésznek megküldi; ellen­kező esetben pedig a megkeresést mellőzi s erről a kir, ügyészt az iratok visszaküldésével érte siti. 4. Az igazságügyi orvosi tanácshoz intézett meg­keresések a következő czím alatt teendők postára: »Magyar kir. igazságügyministerium, igazságügyi orvosi tanács.« 5. Az igazságügyi hatóságok e megkereséseik számát korlátozzák a meilőzhetlen szükség eseteire, vagyis csak akkor forduljanak az igazságügyi orvosi tanácshoz, ha az általuk igénybe vett orvos szakértők véleménye egymástól eltérő vagy az orvosi véleménynek alaposságához concret alakban kifejezhető kétely fér, vagy végre — ez esetek­től eltekintve — az ügynek kiváló fontossága a felül-

Next

/
Thumbnails
Contents