Rendeletek tára, 1889
Rendeletek - 43. A m. kir. belügyministernek 33.075. számú körrendelete, a táp- és élelmi szerek, ugyszintén az ezek körébe tartozó élvezeti fűszerek készitése és elárusitása körül tapasztalt visszaélések megszüntetése tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. 885 Feljogosítottam egyszersmind a nevezett tanárt, hogy ily vizsgálatokért az illető felektől méltányos díjat szedhessen. A nevezett tanár az idézett szerek górcsövi vizsgálatait, a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister urnák engedélye folytán, a budapesti m. kir. állami vetőmagvizsgáló állami helyiségeiben (VII. ker. Rottenbillerutcza 25. sz. a.) fogja végezni. Ezen vizsgálatok helyességeért a felelősség kizárólag öt terheli, nem pedig a magvizsgáló állomást, a melynek helyiségeiben a vizsgálatok eszközöltetnek. Az általa nyújtott hivatalos vizsgálati lelet ehhez képest ugy a hatósági eljárásoknak, valamint a rendőri bíráskodásoknak alapjául elfogadandó. A mi a vizsgáitatás módozatait illeti, erre nézve a következők jegyeztetnek meg. Ha magánfelek arról kivannak meggyőződést szerezni, vajjon valamely szer, vagy élvezeti czikk tiszta vagy hamisító tt-e? akkor ennek megállapítása fejében a vizsgáló tanár esetről-esetre s minden megvizsgált czikk után 50 krt van jogosítva felszámítani ; ha ezenkívül az idegen alkatrészek minőségének megállapítása is kívántatik, minden egyes idegen alkatrész meghatározásáért még 30—40 kr. fizetendő. A ministeriumokrészéről kivánt vizsgálatok egyátalán, úgyszintén a törvényhatóságok részéről, saját tájékoztatásuk czéljából igényelt vizsgálatok keresztülvitele teljesen díjtalan; azon esetben azonban, a midőn a vizsgálatok hamisítást derítenének ki, a minek alapján az illetők felelősségre vonattak, a fentebb elősorolt vizsgálati díjak ezeket terhelik. A vizsgálat pontos és szabatos megejthetésére legalább is 100 — 200 grammnyi mustrának beküldése szükséges,