Rendeletek tára, 1889

Rendeletek - 42. A m. kir. belügyministernek 36.365. számú körrendelete, az árvaszékek részére kibocsátott ügyrend 92. §-a első bekezdésének módosítása tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. 881 együtt a kiadvány tisztázata és fogalmazványa az árva­pénztárnoknak adandó át a végett, hogy a kiszolgáltatni rendelt pénzt stb. a kiadványhoz csatolva, a postára tételt önmaga eszközölje; ennek megtörténtét az árvaszéknek visszaadandó fogalmazványra feljegyezze, a postai vevényt pedig a pénztári napló illető czikkéhez csatolja. Ha a kiadványnyal a pénzen vagy értékneműeken kivül irományok is küldendők : ezen irományok postára adását ugyanazon szám alatt a kiadó eszközli. A mennyiben azonban a > Postai tarifák és postai üzleti szabályzat« rendelkezései s a helyi viszonyok kereté­ben czélszerűnek mutatkozik, 50 forintot meghaladó pénz­összeg is, tisztán közigazgatásra vonatkozó ügyekben porto­mentes, egyéb ügyekben a megállapított díjfokozat alá eső postautalványnyal küldendő, e szakasz első bekezdésében megállapított módon.« Rendelem, hogy az ügyrend ezen módosítása a hiva­talos használatban levő összes példányokra a megfelelő helyen reávezettessék. Felhivom végül a törvényhatóságot, hogy e módosítást a törvényhatóság kebelében levő közigazgatási bizottsággal, az árvaszékkel s esetleg a rendezett tanácsú városok árva­székeivel, valamint a gyámhatósági jog gyakorlatával fel­ruházott községek árvaszékeivel (1877 : XX. t.-cz. 174. §.) s a községbeli árvák pénzeinek kezelésére engedélyt nyert községekkel (1877 : XX. t.-cz. 285., §.) haladék nélkül közölje. Kelt Budapesten, Î889. évi május hó 30-án. Baross Gábor, éJ k. r>7

Next

/
Thumbnails
Contents