Rendeletek tára, 1889

Rendeletek - 21. A m. kir. pénzügyminister által 8368. szám alatt kiadott utasitás az állami italmérési jövedék behozatala folytán adandó kártalanitásról szóló 1888. évi XXXVI. törv.-czikk végrehajtása iránt.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. 173 1. az egyik vagy másik csoportba osztott bejelentést illetőleg még pótlólag adatokat szerezzen be, s ennek meg­történte után a bejelentést az egész csoporttal együtt újból terjeszsze fel, vagy 2. mint az 1. pont alatti esetbeo, szerezzen be pótló­lag adatokat, illetve pótolja a hiányokat, de ennek meg­történtével az iratokat újból ne terjeszsze fel, hanem ezek alapján egyenesen az egyezséget kisértse meg; vagy 3. pótadatok beszerzése nélkül, egyenesen az egyez­séget kisértse meg. A pénzügyminister által pótlólag bekivánt adatok a jelen §. 1. és 2. pontjának esetében, a veendő utasításhoz képest, már nemcsak a jogosultak, képviselőik és más magánfelek, vagy hatóságok nyilatkozataiból, hanem tanúknak eskü alatt kiveendő vallomásaiból, a szakértők­nek, a ministerium rendelete szerint, egyszerű, vagy eskü alatt kiveendő véleményéből állhatnak. Ha tanúnak kihallgatása rendeltetett el, a kihallgatás foganatosítása iránt a kir. adófelügyelő az utasítás 36. §-ának IV. pontja szerint illetékes kir. járásbiróságot (a 10. sz. m. sz.) tartozik megkeresni. E megkeresésnek tartalmazni kell : a) a hatóság megnevezését (pénzügyminister, __ törvényhatóság közigazgatási bizottságá­nak albizottsága), melynek rendeletére a tanú kihallgatása kéretik ; b) hivatkozást az 1888: XXXVI. t.-cz. 14. és az uta­sítás 36., 45. és 51. §-aira; c) az ügy körülírását (a jogosult, képviselője meg­nevezését, azt, hogy italmérési jog kártalanításáról van szó, hogy az mely községben gyakoroltatott stb.) ; d) a tanúnak, ha többen vannak, mindegyiknek, egyenkint: vezeték- és keresztnevét, polgári állását, lakását;

Next

/
Thumbnails
Contents