Rendeletek tára, 1889
Rendeletek - 159. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. —54.010. szám. A Debreczentől Füzes-Abonyig vezetendő helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra és annak Oháttól Polgárig vezetendő szárnyvonalára vonatkozó engedélyokmány.
2160 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. távírda vagy távbeszélő vezeték is építtetnék, az üzleti vezeték anyagainak árát és az Összes épitési költségeknek az üzleti vezetékek létesítésére fordított aránylagos részét a kereskedelemügyi m. kir. ministernek megtéríteni. Mindkét esetben köteles az engedélyes az építkezéshez szükséges összeget az utólagos elszámolásig, kamat nélkül előlegezni, és az oszlopokat s a többi épitési anyagokat az építendő pálya mentén az illető posta- és távirdaigazgatóság által meghatározott módon és időben, a már lerakott vasutvágányon saját költségén szétosztani. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek jogában áll a vaspálya mentén fennálló oszlopokra bármikor állami távírda, esetleg távbeszélő vezetékeket alkalmaztatni, ez esetben azonban az oszlopok az állam költségén való fentartás kötelezettsége mellett már ekkor az állam ingyen tulajdonába mennek át. Az üzleti távírda, távbeszélő és villamos vezetékek és berendezések összes alkatrészeikkel együtt a vasút kiegészítő tartozékát képezik, ennélfogva a jelen engedélyokmány 22. § ában megállapított esetekben és módok szerint az államra haramiának át. Egyébként az 1888: XXXI. t.-czikk, valamint az ennek alapján kibocsátott, vagy kibocsátandó ministeri rendeletek határozmányai, továbbá a hazai vasutakkal a távirdákra nézve 1877-ben kötött egyezmény határozatai az engedélyesre nézve is kötelezők maradnak és lesznek. 19. §. Mihelyt a forgalom a jelenleg engedélyezett vonalon annyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat berendezése kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozand, az engedélyes köteles lesz saját költségén mindazon berendezéseket eszközölni és mindazon biztonsági intézkedéseket