Rendeletek tára, 1889

Rendeletek - 113. A m. kir. pénzügyministernek 33.450. szám alatt kiadott utastása, az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi XXXV. törvényczikk végrehajtása iránt.

1280 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. szándékozik a kimérést, vagy a kis mértékben való elárú* sitást gyakorolni, tartozik magának mindenik üzleti helyi­ségre nézve külön engedélyt kieszközölni; megjegyeztetvén, hogy az engedély tulajdonosa személyesen csak egy üzletet gyakorolhat, s a többi üzletben az engedélyt kérőkre nézve előirt feltételeknek megfelelő üzletvezetőt köteles tartani. Az egy községben lakó bortermelők saját termésű boraiknak kis mértékben való elárusitására szóló engedé­lyért közösen egy beadványban, s illetve a községi elől-, járóság utján is folyamodhatnak és a községi elöljáróság a folyamodókra vonatkozó bizonylatokat egy iratba (jegy­zékbe) is foglalhatja; ez esetben azonban a folyamodvány annyi 1 frtos bélyeggel látandó el, a hány bortermelő nevében beadatik, s ahhoz az engedélyokmány kiállítására ugyanannyi 1 frtos bélyeg melléklendő. II. Azok, kik 189Ö. évi január hó 1-jéig szeszes italoknak kimérésével vagy kis mértékben való elárusitá­sával foglalkoztak, s nevezetesen azok is, kik a törvény némely határozmányainak végrehajtása iránt 1888. évi 78.188. p. m. sz. a. kiadott utasitás értelmében 1889. évre némely szeszes italoknak kis mértékben való eláru­sitására már engedélyt nyertek, a mennyiben a kimérést vagy kis mértékben való elárusitást tovább folytatni akar­ják, tartoznak a törvény 51. §-a értelmében legkésőbben 1889. évi október hó 1-sejéig az erre szóló engedélyért az illetékes pénzügyigazgatósághoz Írásban folyamodni. Az engedély iránti folyamodvány a fentebb I. alatt előirt módon szerkesztendő és szerelendő fel; az ilyen folyamodványhoz azonban a kimérés vagy kis mértékben való elárusitás eddigi gyakorlását igazoló hiteles hatósági bizonylat is csatolandó, s ezenkivül az olyan adóköteles felek által, kik városokban az italmérésre az engedélyt 1888. évi november hó elseje előtt egyszer-mindenkorra

Next

/
Thumbnails
Contents