Rendeletek tára, 1889
Rendeletek - 59. A m. kir. honvédelmi ministernek 16.300. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk végrehajtása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. 955 59. A m. kir. honvédelmi ministernek 16.300. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a véd er őröl szóló 1889. évi VI, törvényczikk végrehajtása tárgyában. A véderőről szóló 1889. évi Ví. törvényczikk végrehajtása tárgyában, ezen törvény 80. §-a értelmében a közös a hadügyministerrel egyetértőleg, rendelem, a mint következik : I. Általában. Az idézett védtörvény végrehajtását tárgyazó rendelkezések az erre vonatkozó új > Utasítás«-ban foglaltatnak, melynek »a közös hadsereg s hadi tengerészet és a honvédség kiegészítéséről« szóló I. részét ezennel kiadom.*) Ezen új »Utasítás* I. része jelen rendeletemmel együtt a járásbeli tisztviselőknek egy-egy példányban — tekintettel az idő előrehaladottságára — közvetlenül innen küldetik meg. A megyei törvényhatóságok központjai •öt-Öt hivatalos példánynyal, a törvényhatósági joggal felruházott városok három-három hivatalos példányhyal szintén innen láttaínak el. A honvéd-parancsnokságok *J Lásd: »Magy. Remi. Tám« 1889. évf. 365. lap.