Rendeletek tára, 1888
Rendeletek - 1. A m. kir. belügyministernek 78,879/II. szám alatt valamennyi vármegyei és városi törvényhatósághoz, valamint a fővárosi m. kir.államrendőrség főkapitányához intézett körrendelete, a birói és rendőri hullavizsgálat körül követendő eljárás tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1888. 33 a lekötés hiánya vagy minősége, végének metszett, vagy szakitott volta ; figyermekeknél a herék helye ; nőneműeknél a nagy szemérem ajkak állapota, végre a czombcsont alsó végén a csontmag és ennek nagysága, mely utóbbi ugy vizsgáltatik meg, hogy a meghajtott térden a térdkalács alatt haránt vágás tétetik az Ízületbe; átvágatnak az iz-szalagok ugy, hogy az alszár csak a térd alj i lágyrészek által maradjon összeköttetésben a czombbal; azután a czombbütykökről leválasztatnak a lágyrészek, s végre ezen csont izvégén, vékony metszetekben a porcz mindaddig szeldeltetik haránt irányban, a mig a csontmag alja, majd terjedelmesebb közepe, azután ismét mindinkább kisebbedő felső része előtűnik. 31. §. Ha a vizsgálatból kétségtelenül kiderül, hogy a szülött életképtelen volt, akkor a bonczolás mellőzhető. Ellenben, ha okkal sejthető, hogy életképes volt, akkor kinyomozandó, vájjon a születés alatt vagy után légzett-e ? E czélból a légzéspróbát a következő eljárás szerint kell megejteni : a) Mindenekelőtt ugyanis a rekeszállás meghatározása végett külön a hasüreg, ezután annak megállapítása után a mellüreg nyitandó meg. b) Erre a légcső a szegycsont felett alákötendő sa kötés felett ugy mint felnőtteknél, a torok, bárzsing, gégQ és légcső vizsgálata teljesítendő, különös figyelemmel a netán előforduló idegen testekre. c) Azután meg kell tekinteni a tüdők teriméjét (szívburokhoz való viszonyát), szinét, állományát s ekkor a szivtourok nyittassék meg, különösen megfigyelve annak mindkét lemezét, mire a sziv Űréi is feltárandók s megfigyelendő azok tartalma, továbbá a sziv'állapota, két felének egy más3