Rendeletek tára, 1888
Rendeletek - 192. A m. kir. pénzügyministernek 65,313. számú körrendelete, a tulajdonjog bekebelezését elrendelő telekkönyvi hatósági végzések kezelése, és a földadó-nyilvántartás czéljára való felhasználása tárgyában.
2180 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1888. a raktári számra való hivatkozás mellett, szokásos megrendelés utján beszerzendő. A tulajdonjog bekebelezésére vonatkozó végzések, a mint azok a telekkönyvi hatóságoktól átérkeznek, a minden egyes községre külön nyitandó s betűsorban körjegyzőségenkint csoportosítva kezelt iktatókönyvbe olyképen lesznek bejegyzendők, hogy az első rovatba a végzés beérkezése szerint adandó folyó iktatószám s ez alá tört. alakban az illető községre nézve keletkező folyó szám jegyzendő; a többi rovatok pedig a végzés tartalma szerint afejfelirásnak megfelelően töltendők ki, a mi bővebb magyarázatot nem igényel. A kérdéses végzések, az ekként történt beiktatás után, minden hó utolsó napján egy rövid hátirati rendelettel, egy-egy községre, illetve körjegyzőségre összefoglalva, az illető jegyzőnek vagy községi nyilvántartónak (városi adóhivatalnak) kiadandók, s ez alkalommal az iktatókönyvben, az. erre szánt rovatban, első izben kivezetendők. A végzések kiadása alkalmával a községi nyivántartók (városi adóhivatalok) arra utasitandók, hogy a végzésekben foglalt birtokváltozásokat, a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII. t.-cz. végrehajtása iránt ugyanazon évi július hó 18-án 45,055. szám alatt kiadott pénzügyministeri utasitás intézkedései szerint, rendes nyilvántartás utján szabályszerűen vegyék fel és az I ső számú nyilvántartási jegyzék vonatkozó tételszámát, illetve számait, vagy a mennyiben egyes birtokváltozások, korábbi bejelentés alapján, nyilvántartásilag már az előző évben átvezettettek volna, azon egyéni kataszteri birtokívek számait, melyekben az iJlető változás keresztülvezettetett, az illető végzés küloldalára jegyezzék fel, s ennek megtörténtével a végzéseket kiérkezésüktől számitott 14 nap alatt ismét küldjék vissza.