Rendeletek tára, 1888
Rendeletek - 1. A m. kir. belügyministernek 78,879/II. szám alatt valamennyi vármegyei és városi törvényhatósághoz, valamint a fővárosi m. kir.államrendőrség főkapitányához intézett körrendelete, a birói és rendőri hullavizsgálat körül követendő eljárás tárgyában.
12 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1888. nak, vagy ha ez a helyi viszonyoknál fogva kivihető nem volna, a törvényhatósági orvosok egyikének kell lennie. Ha azonban a késedelem veszélylyel jár, pl. a hulla a rothadásnak már igen előrehaladott állapotában van, és az emiitett orvosok valamelyike a megjelenésben rendkivüli viszonyok által gátoltatik, vagy az esetben aggályos lehetne : a hullavizsgálat kivételesen arra képesített magánorvosokra is bizható, ezen körülmény mindazonáltal a jegyzőkönyvben külön megemlítendő és indokolandó. 11. §. A hatóságnál állandóan nem alkalmazott, vagy még általában fel nem esketett szakértők a vizsgálat kezdete előtt felesketendők. 12. §. Azon orvos, a ki a meghaltat, halálát megelőzött betegségében gyógykezelte : a hullavizsgálatot nem teljesítheti ; a vizsgáló-biró meghagyása folytán azonban köteles a bonczolásnál jelen lenni és a halált megelőzött betegségnek körülményeit, jelenségeit előadni, valamint az erre vonatkozólag hozzá intézendő kérdésekre a szükséges felvilágosításokat megadni. 13. §. A vizsgálat teljesítésére rendelt orvosok Írásban hivandók meg. A meghívásnak a vizsgálat tárgyát és czélját, a szemle helyét és idejét, nemkülönben azon birói személyeknek, kiknek jelenlétében s azon szakértőknek, kik által a vizsgálat teljesíttetni fog, megnevezését kell tartalmaznia.