Rendeletek tára, 1887

Rendeletek - 37. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister által 6,830. szám alatt kiadott szabályzat, a m. kir. államvasutak alkalmazottait megillető hivatalos czímek- és illetményekről.

418 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. szüntettetnek, s ennélfogva a felmentés napján túl íerjedőleg felvett lakbér visszatérítendő. •40. §. Az illetmények szabályozása, le- vagy felmondás esetére. Lemondás, valamint felmondás esetében az összes illetmények a felmondási határidők utolsó napjával, esetleg a tényleges felmentés, illetőleg kimaradás napjával beszüntettetnek. Ha a felmentés a felmondási határidők lejárta előtt következik be: az illetmények a szerint, a mint a korábbi felmentést az alkalmazott maga kérte, avagy az hivatalból határoztatott el; az első esetben a tényleges kilépés, a . másodikban pedig a határidő utolsó napjáig fizetendők. Lemondás esetében a felmondási határidőn, esetleg a felmentés vagy kimaradás napján túl terjedőleg felvett lak ­bérrészlet visszatérítendő. Felmondás esetében a már felvett lakbér csorbítatlanul meghagyatik, s a mennyiben még nem vétetett fel, azon évnegyedre, illetve hóra, melybe a felmondási határidő utolsó napja esik, kifizettetik. A természetbeli lakások a felmentés napjával kiüri­tendők ; azon alkalmazottaknak azonban, kik a felmondási határidő lejárta előtt hivatalból mentetnek fel, az emiitett határidő utolsó napjáig esedékes lakbér kiutalványoztatik. Az 59. §. 2., 3. és 5. pontja alapján történő felmondás esetében az ott megszabott feltételek alatt a hivatalnokok egy évi, az altisztek és szolgák pedig hat havi fizetésükkel felérő végkielégítést nyernek, mely nekik a felmondási határidő lejártával a szolgálati viszonyból folyó esetleges megtérítések levonása mellett fizettetik ki.

Next

/
Thumbnails
Contents