Rendeletek tára, 1887

Rendeletek - 211. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 35,222. szám alatt valamennyi megye és város közönségéhez intézett rendelete, a gyógyszerész-gyakornokok kiképzésére vonatkozó szabályrendelet közzététele tárgyában.

2208 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. vehetők, kik a szabályzatban előirt minősitvénvt kimutatni képesek. Midőn ezen intézkedésemről a szabályzat 3 példá­nyának csatolása mellett a közönséget értesitem, egyszer­smind felhivom, hogy annak megfelelő kihirdetése s min­den pontjának megtartása érdekében hatósága körében mihamarább a szükséges intézkedéseket megtegye, jelesen pedig arra ügyeljen és ügyeltessen, hogy gyógyszerészi gyakornokul az 1888. évi január 1-től kezdve csak azok vétessenek fel és pedig a szabályzatban előirt módon, kik legalább hat középiskolai osztályt sikeresen végeztek; továbbá, hogy a gyógyszerészek a gyakornokok fel­vételénél a szabályzatban megállapított feltételeket szigo­rúan megtartsák, s kiképezésök körül kötelességüket lelki­ismeretesen teljesitsék, a tiszti főorvosok pedig ugy a gyakornokok nyilvántartására, mint kiképezésökre a sza­bályzat értelmében pontosan felügyeljenek. A vizsgáló bizottságok általam legközelebb ki fognak neveztetni, s kinevezésök a hivatalos lapban közzététetvén, a gyakornoki vizsgálatok rendezése és szabályszerű meg­tartására utasittatni. Kelt Budapesten, 1887, évi november hó 15-én. Trefort, s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents