Rendeletek tára, 1887

Rendeletek - 138. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministemek 20,313. szám alatt valamennyi megye kir. tanfelügyelőjéhez intézett rendelete, a birtokrendezési eljárásban a felosztás alá kerülő közös területből az iskolai törzsvagyon gyarapitása czéljából kihasitandó egy századrész térfogatának megállapitása tárgyában.

1744 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. kerülő közös vagyon egy századrészének nemcsak térfoga­tilag, hanem értékileg is teljesen megfeleljen. Mihelyt tehát (a czím) meggyőződik arról, hogy az iskolai alapvagyon valamely m ódon megrövidíttetik, köteles leend a tiszti ügyész segélyével, szükség esetén a peres jogorvoslatok alkalmazása mellett is a törvénynek érvényt szerezni, illetve a törvény által előirt úton és módon a tiszti ügyész közbenjárásának igénybevételével a felsőbb biróságokhoz orvoslásért folyamodni és ennek megtörtén­téről ide jelentést tenni. Végül arról értesitem (a czímet), hogy jelen intéz­kedésemnek másolatban közlése mellett egyidejűleg a vármegyék és szab. kir. városok közigazgatási bizottságait arra is felhivtam, hogy a rendelet végrehajtása tekinteté­ből a tiszti ügyészt megfelelően utasitsák. Kelt Budapesten 1887. évi június hó 7-ém Trefort, s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents