Rendeletek tára, 1886
Rendeletek - 170. A közmunka-és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. 38,214. szám. A sióberki társulat alapszabályai.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK. TÁRA. 1886. 785 10. §. A társulat tisztviselői. A társulat tisztviselői : az igazgató, a főmérnök, szakaszmérnökök, a pénztárnok és a segédszemélyzet; a főmérnök, szakaszmérnökök és segédszemélyzet csak általános szabályozási munkálat alatt alkalmaztatnak. Az igazgató és főmérnök rendszerint fegyelmi határozat alapján bocsátható el, a társulati elnöknek azonban, ha ebben a választmánynak az összes tagok kétharmad része hozzájárulásával alkotott határozatával támogattatik, jogában áll a szolgálati viszonyt egy évi felmondás utján bármikor megszüntetni. H. §. Az igazgató. Az igazgató a társulat igazgatását vezeti, utasitásait a választmánytól, illetőleg annak együtt nem léte esetén az elnöktől veszi, a köz- és választmányi üléseken a jegyzőkönyvet irja, segédkezik az elnöknek a levelezések és egyéb teendők ellátásában, őre a társulat levéltárának, térképek és terveknek, az ártér-Összeírás eredeti példányának folytonos nyilvántartásával vezeti az ártérben létesített birtokváltozások kimutatását, szabályozás esetén az uj ártér fejlesztését és osztályozását vezeti, felügyel a munka folyamára, halaszthatlan csatornafentartás czeljából a társulati pénztárból 50 frt erejéig utalványozhat, a lelettárgyakat beszerezheti, őrködik a műtárgyaknak, partoknak, védtöltések, védszerek és leletszereknek jó és a csatornának hajókázható karban tartása és a Siónak elegendő