Rendeletek tára, 1886

Rendeletek - 159. A belügyi és igazságügyi m. kir. ministerektől. Kecskemét sz. kir. városnak az 1881. évi LIX.t.-cz. 93. §-a értelmében a bel- és igazságügyi ministerek által jóváhagyott lakbérleti szabályzata.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1886. 719 ségének kijelentését, a fölmondást szenvedett félnek pedig a fölmondás érvénytelenítését, a fölmondási napot követő 8 nap alatt az illetékes bíróságnál keresettel kérelmezni. A kereset ezen idő alatt való beadásának elmulasztása a fölmondásba való belenyugvásnak, illetőleg a felmondás visszavonásának tekintendő. A helyiségek megtekinthetése. 19. §. Bérlő tartozik a neki felmondott helyiségek megszem­lélésére jelentkező bérletkeresőket, a háztulajdonost — ille­tőleg a házmestert bebocsátani, s e czélból, ha egész napokon hon nem tartózkodnék, kötelessége gondoskodni, hogy dél­után 2—4 óráig a helyiségek megtekinthetők legyenek. Ha a bérlő ezen szabályt előleges figyelmeztetés után sem tar­taná meg, vagy ellenszegülne, jogában áll a bérbeadónak vagy az igazolt meghatalmazottnak a helyiségeket a kapi­tányi hivatal által szóbeli kérelemre azonnal kiküldendő hivatalos közeg közbejöttével és két tanú jelenlétében a lakó költségére, a mennyiszer szükséges, kinyittatni és ismét bezáratni. Költözés. 20. §. i\z érvényessé vált felmondási idő lejáratával bérlő a felmondott bérletből kiköltözködni, illetőleg ha a bérlő mondott fel, bérbeadó a kiköltözést megengedni tartozik, különben a ki nem költözésből vagy kiköltözködésből eredő károk és költségekért bérlő a bérbeadó irányában, tekintve a kiköltözés megakadályozása eseteiben a bérbeadó a bérlő irányában felelős ; mely esetekben a lakból való kitétel, vagy a kiköltözés megakadályozásának megszüntetése iránt az illetékes biróság intézkedik.

Next

/
Thumbnails
Contents