Rendeletek tára, 1886
Rendeletek - 154. A m. kir. honvédelmi ministernek 36,472/VIII. számú rendelete, Horvát- és Szlavonországban a hadkiegészitési ügyek intézése iránt.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1886. 707 vei megbizott közigazgatási járási hatóságok akként tartoznak előlegesen tisztába hozni, és végleg megállapitani,. hogy az év utolsó napján, vagyis az idei hadjutalék végleges számbavétele alkalmával mindegyik eddigi sorozójárás ujoncz és póttartaléki jutalékben' felülegeinek, illetőleg hátralékainak és pótlékainak, s igy különösen az újabb sorozó járások között esetleg felosztandó tartozásainak, esetleg felülegeinek Összegeit biztosan és pontosan ki tudják mutatni. k) A jövő 1887. évi ujonczozási előmunkálatok már az új közigazgatási felosztás folytán általam újabban szervezendő sorozó járások szerint lesznek foganatositandók. Ezen előmunkálatok tekintetében tehát a maga idejében külön fogok rendelkezni. Felhivom a megyék, úgyszintén Zágráb és Eszék városok közönségeit, hogy ezen rendeletemet, — a melynek egy-egy példánya az illető megyebeli politikai községeknek is megküldendő, — saját területükön haladék nélkül tegyék közhirré, és az annak folytán szükséges intézkedéseket azonnal foganatositsák. Kelt Budapesten, 1886. évi szeptember hó 4-én. Báró Fejérváry Géza, s. k.