Rendeletek tára, 1885

Rendeletek - 145. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 22,631. szám. A bihari helyi érdekű vasut engedélyokmánya.

700 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. ezek által azonban a már egyrészt az eszközölt elővizs­gálat, másrészt a közigazgatási vonalbejárás alapján meghatározott pályanyom változást nem szenvedhet. Ha az épités kivitelénél gazdálkodási vagy üzleti tekintetbçl akár a pályavonal, akár a részlettervek meg­változtatása kívánatosnak vagy szükségesnek mutat­kozik, ily változtatásokhoz a kormánytól engedély lesz kérendő. 4 S A pálya alépitménye egy vágányra készíthető, s ehhez képest a terület kisajátítása annyi térfogatra szo­ritkozhatik, a mennyi egynyomú sinúthoz és a kitérők­hez, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. Mihelyt az engedélyezett vonalon annyira növekedett a forgalom, hogy az évi elegy-bevétel kilométerenkmt 14,000 o. é. forintot ezüstben meghalad, akkor az enge­délyesek kötelesek a kormány kívánatára minden kár­talanítás nélkül a második vágányt kiépíteni. Ezen köte­lezettség teljesítésére azonban az engedélyesek csak az engedély tartamának első 70 éve alatt kényszeríthetők; ellenben az utolsó 20 év lefolyása alatt a második vágányt csak az állam részéről nyújtandó s egyezségi­leg meghatározandó kártalanítás mellett lesznek köte­lesek előállítani. 5. §. A munkálatok létesítésére és az üzlet berendezé­sére nézve az alább következő általános szabályok lesz­nek irányadók; a pálya és épületeinek kiviteli módoza­taira, nevezetesen a magas építkezések számára és ki­terjedésére, valamint a pálya és épületek berendezésére és felszerelésére nézve pedig azon részletes határozatok és megállapítások szolgálnak szoros miheztartásul,

Next

/
Thumbnails
Contents