Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 144. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 21,900. szám. A marosludas-beszterczei helyi érdekű vasut engedélyokmánya.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. 693 Ez esetben azonban a pálya tiszta jövedelméből mindenekelőtt az elsőbbségi részvényeknek legfeljebb 6*/°-al megszabandó osztalékai s az alapszabályok által megállapitandó törlesztési hányada fedezendők s a törzsrészvények törlesztése mindaddig, kezdetét nem veendi, s nem veheti, a mig az összes elsőbbségi részvények nem törlesztettek. A kétnemű részvények tulajdonosai ezen kivül azonban minden másnemű jogokban és kötelezettségekben egyaránt részesülnek. Az alapítandó társaság az engedélyesek minden jogait és kötelezettségeit örökli s alapszabályait tervezi, melyeknek helybenhagyását és az ország érdekei szem előtt tartásával leendő kiegészítésének és módositásának elrendelését a kormány magának fentartja. Az alapszabályokba a többi közt felveendő az is, hogy azon esetre, ha az engedély tartama alatt jövedelem hiányai miatt az összrészvények törleszthetők nem lennének, a törlesztetlenül maradt részvények tulajdonosai részvényeiknek beváltását vagy e czímen bárminemű kárpótlást az államtól nem igényelhetnek. A társulat székhelye Kolozsvár város és hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. 21. §. Az engedélyezett vasút felépítésére és megfelelő berendezésére szükséges tényleges tőke 2.185,000 frt, azaz: kétmillió egyszáznyolczvanötezer forintban állapittatik meg. Ezen tőkének beszerzésére szükséges névleges Öszszeg meghatározása utólagos kormányi megállapításnak és jóváhagyásnak tárta tik fenn.