Rendeletek tára, 1885

Rendeletek - 238. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 40,175. szám. A Körös-Tisza-Marosi ármentesitő és belvizszabályozó társulat alapszabályai.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. 1S45 38. §. Összeállitja a főigazgatóság évi költségelőirányzatát, valamint közreműködik az illető szakasz-igazgatóval együtt a szakaszvonal fentartására és védelmére szük­séges évi költségelőirányzatnak a szakasz-választmány által való megállapításában, és azokat közös költségvetés anyagául indokolt jelentés kíséretében a központi választ­mány elé terjeszti. 39. §. Ugy a központi, mmt a szakasz-irnokokat, valamint az ideiglenes felügyelőket kinevezi, s ez utóbbiak napi­díjat megállapítja; szakasz-irnokul és ideiglenes felügye­lőül azonban az illető szakasz-igaz.gató által ajánlottak közül eszközli a kinevezést. A központnál esetleg felszaporodó munkák gyors elintézése érdekében a szükséges napidíjasokat alkal­mazza, s ezek napidíját megállapítja és utalványozza. Utalványozza a költségvetés szerint egyes szakasz számára megállapított évi ellátmányt, továbbá a köz­ponti felügyelet alatt végrehajtott munkák költségeit, valamint a költségvetés keretén belől előforduló pénztári bevételeket és kiadásokat. A nyilvántartási hivatal által elkészített ártérkirovási munkálatokat az adófelügyélőségekhez a kirovások behaj­tása iránt átteszi, s felügyel, hogy a hátralékosokkal szemben pontos végrehajtás eszközöltessék. Általában a társulati igazgatás terén a társulat nevében szükséges levelezéseket végzi. A társulat vagyonának kezelése körül a szakasz-igazgatóságok által kötött haszonbéri szerző­déseket jóváhagyja.

Next

/
Thumbnails
Contents