Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 236. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 39,663. szám. A sövényháza-szegedi ármentesitő társulat alapszabályai.
1820 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. Érvényes határozat-hozatalra az elnökkel együtt öt tagnak jelenléte szükséges. Szavazatok egyenlősége esetében az elnök dönt. Az elnök akadályoztatása esetén a megjelentek maguk közül választanak elnököt. 14. §. A választmány végrehajtja a közgyűlés határozatait, s mindazon társulati ügyekben, melyek a közgyűlésnek fentartva nincsenek, saját hatáskörében intézkedik, nevezetesen : a) a választmány a társulati igazgatás élén áll, s mint ilyennek az összes társulati tisztviselők alá vannak rendelve; megválasztja a társulat összes tisztviselőit, ellenőrzi azok működéseit ; főleg a társulati pénztár kellő kezelését, átvizsgálja a társulat könyveit, iratait és pénztárát ; b) a közgyűlési kiküldöttek által megvizsgált évi számadásokat jelentése kiséretében a közgyűlés elé terjeszti; c) átvizsgálja az igazgató által készitett költségvetési előirányzat tervezetét, ezt a közgyűlésnek határozat-hozatal végett észrevételeivel beterjeszti, s a közgyűlés által megállapitott összegnek az egyes érdekelt tagokra leendő kivetése és beszedése iránt intézkedik; d) javaslatot tesz mindazon ügyekben, a melyeknek tárgyalása a közgyűlésnek fentartva van ; e) őrködik a társulat vagyona felett és azt nyilvántartja ; f) gondoskodik a . társulati kölcsön nyilvántartásáról ; #) intézkedik az árvédelmi tartalék-alapnak a társulat többi pénzeitől elkülönített kezelés és gyümölcsöz-