Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 212. A magyar királyi honvédelmi ministernek 51,870/VIII. szám alatt az összes törvényhatóságokhoz kibocsátott körrendelete, az átdolgozott védtörvényi utasitás életbe léptetése tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885, 1275 már most kívánom életbe léptetni, e tekintetben a cs. és kir. közös hadügyministerrel egyetértőleg a következőkben rendelkezem, ugyanis: 10. A 119-ik §-ban elő vannak sorolva azon szakiskolák, a melyek az egy évi önkéntesség tekintetében afőgymnasiumokkai és főreáliskolákkal egyenjoguaknak nyilváníttattak. Az ott előforduló valamennyi szakiskolának növendékei tehát, a mennyiben a szabályszerű feltételeknek is megfelelnek, az egyévi önkéntesség kedvezményére már most nyerik meg az igényt. 11. Az 1886-ik évi ujonczállitásra vonatkozó előmunkálatok, már ezen új „Utasítás" III. és IV. fejezete szerint foganatositandók. 12. Jelen „Utasítás"-nak azon rendelkezése, mely szerint a katonai nevelésből vagy a katonai képzőintézetekből időelőtt kilépett növendékek, illetőleg a hadapródiskolákból idoelőtt kilépett hallgatók, a mennyiben utóbb valamely minőségben a hadseregbe (hadi tengerészetbe) vagy a honvédségbe jutnak, tényleges szolgálatuknak' meghosszabbítására nincsenek kötelezve, oly módon bir visszaható erővel, hogy az ! emlitett intézeteknek jelenleg tényleges szolgálatban álló azon volt növendékei és hallgatói, a kik az intézetből lett kilépéstik alkalmával nem soroztattak be azonnal a hadseregbe (hadi tengerészetbe), és a kik ennélfogva még hosszabb tényleges szolgálatra volnának kötelezve, már a 105-ik §. 5-ik és 6-ik pontjai szerint kezelendők. Ha tehát ily volt katonai növendékek, illetőleg hallgatók, a törvényes három évi tényleges szolgálatot már lerótták, s más okból tényleges szolgálatuknak meghosszabbítására nincsenek-kötelezve, a nem tényleges viszonyba teendők át; folyó 1885. évi deczember 31-vel pedig, a tartaléknak azon • évfolyamába helyezendők át, a mely sorozási évüknek felel ^meg. A tényleges szolgálatban nem álló ilyen katonai növendékek és hadapród-iskolai volt hallgatók hasonló elbánás alá esnek. Ha ezen volt katonai növendékek közül egyik, vagy másik a tényleges szolgálatban meg akarna maradni, ez az illető csapat vagy intézet parancsnoka által neki megenged-