Rendeletek tára, 1884

Rendeletek - 13. A m. kir. igazságügyministernek 3546. szám alatt az összes megyei és városi árvaszékekhez intézett körrendelete, a kiskorúakat érdeklő örökbefogadások körüli eljárás tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. ÎS8i. 9Î Az árvaszékek e rendeletnek rendszerint megfelel­nek ugyan, minthogy azonban igen gyakori eset, hogy az árvaszékek gyámhatóságilag olyan örökbefogadásokat is jóváhagynak, melyek kormányhatóságilag nem erősit­hetők meg, s melyek, mivel ellenük senki által felebbe­zés nem használtatik, a felsőbb gyámhatóságok által felül nem vizsgáltathatnak; minthogy továbbá az árvaszékeknek azon jelentései, melyekkel az örökbefogadási ügyekben hozott határo­zataikat ide felterjesztik, gyakran hiányosan vannak fel­szerelve, ugy hogy azokat kiegészités végett vissza kell küldeni : szükségesnek vélem az árvaszékekkel azon elveket közölni, a melyek a kiskorúakat érdeklő örökbefogadási ügyekben irányadók és a melyeknek alkalmazását az árvaszékek az eddigi tapasztalatok szerint legtöbbször elmulasztották, végre azon okiratokat is megjelölni, a melyekkel az örökbefogadási kérvények a felek által fel­szerelendők. I. Kiskorúakat érdeklő örökbefogadás, csak az örök­befogadandó kiskorúnak törvényes képviselőjével kötött szerződés utján jöhet létre. Az örökbefogadási szerződés tehát, a kiskorúnak: atyai hatalmat gyakorló atyjával, ha az atya nem él, vagy törvénytelen születésű kiskorú fogadtatik örökbe: anyjával, mint természetes és törvényes gyámjával, — ha pedig az atyai hatatom gyakorlata felfüggesztetett r vagy a szülök egyike sem él : az árvaszékileg kirendelt gyámmal kötendő meg. II. Azon esetre, ba a törvénytelen születésű gyer­meknek anyja még kiskorú, az örökbefogadandó részére az 1877. évi XX. t.-cz. 39. §-a alapján kirendelt gyám van hivatva a szerződést megkötni.

Next

/
Thumbnails
Contents