Rendeletek tára, 1884

Rendeletek - 10. A m. kir. igazságügyministernek 48,981/883. szám alatt a budapesti kir. itélő tábla területén levő összes első folyamodású kir. biróságokhoz, valamint az ugyanazon területen levő kir. ügyészségekhez intézett körrendelete, az aszódi javitó intézet tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. I SS t. 85-- • Az intés négyszem közi, a rosszalás a családbeliek jelenléiében történik A családból való kiküszöbölést rendszerint egy al­sóbbfokú családba való besorolás követi. A teljes elkülönzés időtartamát a fent jelzett eset­ben az igazgató, belátása szerint állapitja meg. Az intézetből való kitiltás "foganatosítása előtt a fegyelmi vizsgálat iratainak felterjesztése mellett az igaz­ságú gyministerhez jelentés teendő, a ki a tapasztalt szükséghez képest a fogházba való visszafogadást el­rendeli. A fegyelmi büntetések mindezen nemei azonban mindig az okok előzetes megmagyarázása után atyai jóindulattal és sohasem durva vagy heves módon alkal­mazandók. 51. §. Mielőtt a növendék az intézetet elhagyná, minek időpontját az igazgató az illető családfő és lelkész meg­hallgatása után határozza meg, az elbocsátási határo­zatot pedig az igazságügyministernek tudomás végett feljelenti, azon esetben, ha szülői nem élnének, vagy oly életmódot folytatnának, mely a növendék erköl­csi állapotára rossz befolyással lehetne: köteles az igaz­gató oda törekedni, hogy a növendék az intézetből köz­vetlenül valamely képzettségének megfelelő tisztességes keresetmódhoz jusson, s e czélból a növendék beegye­zésével a szegődményezési szerződés megkötését is köz­vetíti. Ily esetben, ha a munkaadó anyagi biztosíték nél­kül a növendéket megfogadni vonakodnék: az igazgató az elbocsátott növendék összes munkakeresményének V* részét legfölebb egy évi időtartamon át a munkaadó biztosítása végett visszatarthatja, az egy év leforgása

Next

/
Thumbnails
Contents