Rendeletek tára, 1882

Rendeletek - 120. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól 11,828. szám. A Szolnok-Csongrád-Tiszabalparti ármentesitő társulat alapszabályai.

Magyarországi Rendeletek Tára. 1882. 709 érintkezés és szemle által magának kellő tudomást szerez, legalább egyszer egy évben véletenül megvizs­gálja az igazgató irat- és pénztárát, a számviteli köny­veket és raktárokat maga, vagy megvizsgáltatja egy felkért választmányi tag által és szükség esetében hatás­köréhez képest intézkedik; végre /) a társulati tartalék-alap elhelyezése, kamatozása és biztonsága felül gondoskodik; g) a választmány által megbizott ügyvéd részére kiállítja teljes érvényességgel az ügyvédi meghatal­mazást. V. Fejezet. Àz igazgatóról. 16. §. Az igazgató a társulat végrehajtó közege, hivatalos jelentéseit az ügyek állapotáról az elnökséghez intézi, s onnan kapja utasításait. Közgyűlések és választmányi ülésekben, melyekben részt vesz, a jegyző akadályoztatása esetében a jegyző­könyvet vezeti. 17. §. Az igazgató hivatva van, a társulat érdekeit védeni s lehetőleg előmozdítani, minden ügyeit hiven és ren­desen kezelni. Levelez a társulat, az államhivatalok, tör­vényhatóságok és azok egyes tisztviselőivel, nemkülönben a községek, egyletek s egyéb felekkel és ő lép velők, a hol szükséges, személyes érintkezésbe. 18. §. Az igazgató feladata lévén a társulati gátnak teljes és jó védelmi karban tartása, tartozik e végre a tölte-

Next

/
Thumbnails
Contents