Rendeletek tára, 1882

Rendeletek - 239. A fóldmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministernek 47,806. szám alatt valamennyi közigazgatási bizottsághoz intézett körrendelete, az erdőgazdasági üzemtervek készitéséért adható munkadíjak ügyében.

1606 Magyarországi Rendeletek Tára, 1882. egész 0-5 szorozva 2750-nel = 2000 frt, illetve 1375 frt; s éhez hozzáadva a mellékköltséget, mely a második táblázat szerint ez esetben 90 frt, összesen 1465 egész 2090 frtig, vagyis holdankint 36*625—52 25 kr. Megjegyzendő egyébiránt, hogy a 2750 és illetve 1750 frttal kimutatott alapköltségek a szerint, a hogy a kérdésben forgó munkálatokra az erdőbecslő és erdő­mérnök, valamint a szükséges napszámosok olcsóbb és magasabb díjért szerezhetők meg, az illető helyi viszonyok szerint megfelelő változást szenvedhetnek s ez esetben a költségek kiszámitásánál használandó alap­tétel is ezeknek megfelelően módosul, mig a II. számú táblázatban kimutatott mellékköltségek változatlanul vehe­tők számításba. Ha használható alaptérkép nincsen s alapjából új fölmérés (háromszögeléssel) szükséges, akkor a költségek­hez hozzászámitandó holdankint 20—40 kr. ; megjegyez­tetvén, hogy az abbeli kiadás kisebb területeknél arány­lag nagyobb szokott lenni. Ha helyi fatermési táblák külön állittatnak föl, akkor a költség szaporodik holdankint 5—20 krralj Az erdőrendezési munka legkevesebb költségbe kerül akkor, ha azt a birtokos saját személyzetével eszközöl­teti; ha pedig erre alkalmas szakközege nincsen, akkor legelőnyösebb a munkát pályázat utján adni vállalatba 9 mely esetben azonban czélszerű gondoskodni arról, hogy a munkadíjból megfelelő összeg biztositékul visszatar­tassék addig, mig az üzemterv a vezetésem alatt álló ministerium által jóvá nem lesz hagyva. Legczélszerűbb a munkadíjnak kifizetését ugy állapitani meg, hogy annak x l% része megfelelő biztosíték mellett a munka megkezdésével, V 8 része a külső munka befejezésével

Next

/
Thumbnails
Contents