Rendeletek tára, 1882
Rendeletek - 17. A közmunka- és közlekedésügyi magy. kir. ministernek 2207. számú hirdetménye, a kőszeg-szombathelyi helyi érdekű vasut engedélyokmánya tárgyában.
, Magyarországi Rendeletek Tára. 1882. 49 mint a kitérők helyeinek és kiterjedésének meghatározása az engedélyesekre bizatik. Az állomások és megálló helyek azonban ugy helyezendők el, hogy szükség esetén megnagyobbithatók legyenek. e) Üzleteszk'őzök. Az üzleteszközüket a 2. §-ban érintett ideiglenes vasutüzleti rend 21. és 22. §-ban megszabott határozni áhyok fentartása mellett, a mennyiben t. i. ezek a jelen engedélyokmány határozatai folytán változást nem szenvednek, az engedélyesek maguk választhatják meg. A beszerzendő üzleteszközök mennyiségére nézve az engedélyesek egyelőre csak a kezdetben várható forgalom nagyságának arányában tartoznak intézkedni. Kötelesek azonban az engedélyesek a forgalom emelkedésének megfelelőleg idöközönkint az üzleteszközöket is szaporitani. Ezen kötelezettséget illetőleg, valamint azon esetben is, ha a kapcsolatban levő vaspálya-társulatok egyikével oly egyezség köttethetnék, melynek folytán az illető társulat venné át az engedélyezett pálya üzletét és látná el ezt részben vagy egészen a szükséges üzleteszközökkel, az engedélyesek a kormánynyal együttesen intézkednek. A mozdony vagy teherkocsik tengelyének legnagyobb megterhelése 8000 kilogrammra határoztatik. Két tengelyű mozdonyok alkalmazása megengedtetik. Személyszállításra emeletes kocsik is alkalmazhatók. 6. §. Mihelyt a forgalom a jelenleg engedélyezett vonalon annyira növekednék, hogy az éjjeli szolgálat berendezése kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkoznék, Magy. Rena. Tára. 1882. 4