Rendeletek tára, 1882

Rendeletek - 168. A m. kir. pénzügyministernek 38,193. számú körrendelete, az ásványolaj vám felemeléséről és az ásványolaj - adóról szóló 1882. évi XVIII. törvényczikknek, a belfogyasztási adóra vonatkozó határozmányai végrehajtása tárgyában.

Magyarországi Eendeletek Tára. 1882. 991 hatása iránti engedély kiállítása alkalmával, nevezett számvevőségnek azon pénzügyőri szakaszt vagy pénzügyi közeget, tudomására hozni, kitől az a kérdéses előjegy­zés beküldését várhatja. d) A kiviteli bevallás azon példánya, melynek a kül­deményt a kilépő vámhivatalhoz kisérni kell, a félnek kézbesitendő, a másik példány pedig az értesitvénynyel együtt ugyanezen hivatalnak visszaküldendő. e) A kilépő vámhivatalnál eszközlendő belső vizs­gálat (súly- és sürmérés) három tisztviselő által fogana­tosítandó, kik közül az egyiknek a vámhivatal főtiszt­viselőjének, a másiknak pedig a pénzügyőrséghez tarto­zónak kell lennie. Ha a kilépő vámhivatalok pénzügyőri tisztviselővel nem bírnának, úgy a küldemény vizsgálata azon pénz­ügyőri egyén közbejötte mellett eszközlendő, ki az ott lévő pénzügyőrségi legénység között a legmagasabb rangot viseli. f) Ha az előirt feltételek megvannak, úgy a hivatal elintézi a kiviteli bevallást, s bejegyzi abba a kiviteli elismervényt. Ezen elismervény a szemlét teljesített pénzügyi köze­gek által aláírandó. g) Ha a küldemény súlya a kiviteli bevallás ellené­ben nem többel, mint 5%-kal találtatott csekélyebbnek, jövedéki eljárásnak helye nincs. A hiányzó súly után járó fogyasztási adó, a meny­nyiben az a vállalkozó által nem azonnal a kiviteli bevallás visszaérkezte után fizettetett volna be, a biz­tosítás feloldása alkalmával beszedendő. A kilépti vámhivatal köteles ennélfogva a kiviteli bevallás elintézésénél, valamint az értesitvényen adandó

Next

/
Thumbnails
Contents