Rendeletek tára, 1881
Rendeletek - 83. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 655. szám alatt kelt, s a Budapest fővárosi, továbbá a Pozsony-, Győr-, Bács-Bodrog- és Kolozsmegyei tanfelügyelőkhöz intézett rendelete, az állami elemi tanitónő-képezdéknek egy előkészitő osztálylyal leendő kibővítése tárgyában.
948 Magyarországi Rendeletek Tára. 1881. most meglevő I. és II. osztályból a második és harmadik osztály az 188 2 /s-ik iskolai évben alakittassék, s igy az azt megelőzött évbeli III. osztályból annak idején a IV. osztály előállhasson. E szerint a mostani évben fennálló III. osztály az eddigi gyakorlat szerint az intézetből az iskolai év végén elbocsáttatik, de jövőre a mostani II. osztályból alakulandó III. osztály már a tanfolyam negyedik évére is bentartatik, s csak ennek bevégeztével bocsáttatik a képesítő vizsgálatra. Az ügy további végrehajtására való tekintetből meghagyom továbbá (Czímednek), hogy a vezetése alatt álló tanitónőképezdében igy megalakulandó négy éves tanfolyamra több tanulót semmi szín alatt felvenni ne engedjen, mint a mennyi a most fennálló három éves tanfolyamban volt; ellenkezőleg igyekezzék még ezek számát is a körülmények szerint lejebb szállítani; mely rendelkezés ama fentebb kifejezett meghagyásomból, hogy tehetséges növendékek vétessenek fel, önkényt folyik, de szükségképen folyik abból is, hogy az előállandó négy osztály fentarthatására az eddig kiszabott pénzerőnél több ezentúl sem fordittathatik. Hasonló eljárást kövessen (Czímed) a tanítási órák megszabására nézve is. Az eddig fennálló három osztályban a tanitásra helenkint 104 tanítási óra fordíttatott; a majdan kifej lendő négy osztályban sem szabad a tanítási óráknak 104-nél többre menniök, olyformán, mint ez a 7. alatt ide csatolt tanítási óratervben megszabatott. Ebből folyólag a tanitóképezdék számára kiadott tantervben megállapított tantárgyakat a négy osztály számára osztassa fel (Czímed), s azt hozzám jóváhagyás végett már a legközelebbi időben terjeszsze fel. Ezek szerint a ianitónőképezdében most alkalmazott