Rendeletek tára, 1881

Rendeletek - 16. A hosszúfoki ármentesitő társulat gátvédelmi szabályzata. I. Előintézkedések.

Magyarországi Rendeletek Tára. 1881. 63 műk'ödik veszély idején a mentésnél; a társulati mérnök vagy gátfelügyelő jelen nem létében nemcsak jogosítva van, de kötelessége is a veszély elhárítása iránt intézkedni, s erről az árvízvédelmi bizottságot, avagy a társulati mérnököt, nagyobb veszély esetében pedig a hatóságot is értesíteni. * » Ebből kifolyólag : a) A bizottság saját kebeléből elnököt választ és a töltés-felügyeletet egymás között megállapítja. b) Megvizsgálja havonkint a töltéseket, hogy azok tisztán és jókarban tartatnak-e ? c) Figyelemmel kiséri a társulat által végrehajtandó munkálatot, különösen pedig felügyel arra, vájjon a véde­kezéshez megkívántató anyagok kellő időben beszerez­tettek és elhelyeztettek-e a töltéseken ? d) Felügyel arra, hogy veszély idején kellő számú és alkalmas munkások állíttassanak; koronkint a helyszínén megvizsgálja, hogy azok kiállottak-e és teljesitik-e köteles­ségeiket? — vájjon nincs-e munkásban, felügyelőben, vagy anyagban hiány 1 és a társulati megbízottnak erről rögtön jelentést tesz, távollétében pedig helyette intéz­kedik. e) E bizottság tagjai nemcsak az ellenőrzésükre bizott töltés-vonalon ügyelnek fel, — hanem megvizsgálják, vájjon a felső vagy alsó töltés-vonalon nincs-e valamiben hiány % különösen pedig a bizottság elnökének kötelessége az egész part-vonalon felügyelni, s főleg magas vízállás mel­lett az egész vonalat beható la g megvizsgálni. f) Veszély idején a bizottság segédkezet nyújt a tár­sulati mérnöknek, az árvízvédelmi bizottságnak és a hatá­ronkint kijelölve lévő társulati felügyelőnek. 12. §. A társulati védtöltések kilométer szerint beosztandók és jegyes czölöpökkelmegjelölendök; ezeknek 145,012 folyó

Next

/
Thumbnails
Contents