Rendeletek tára, 1881
Rendeletek - 92. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministernek 10,092. szám alatt a magy. kir. belügyministerrel egyetértőleg kiadott utasitása, a közigazgatási bizottságoknak erdőrendészeti ügyekben való eljárása tárgyában.
10:26 Magyarországi Rendeletek. Tára. 1881. következő 23—30. §§-ban részletezett eljárás utján meg lettek állapítva. n. §. Szolgabirák, városkapitányok, vagy a tanács által erdőrendészeti ügyek tárgyalásával megbizott tisztviselők, Budapesten a kerületi elöljárók az illető kir. erdőfelügyelőt a történt feljelentésről, vagy bármely módon tudomásokra jutott erdőrendészeti áthágásról haladéktalanul tudósitani tartoznak. 24. §. A kir. erdőfelügyelő a tudósítás vétele után azonnal, ha pedig másnemű hivatalos elfoglaltsága miatt ez lehetetlen volna, három hetet meg nem haladó idő alatt a helyszínén megjelenvén, a feljelentés alaposságáról előzetes meggyőződést szerez, s ha a feljelentés nem bizonyul alaptalannak, vagy ha saját tapasztalása utján jött volna tudomására az erdőrendészeti áthágás, az illető közigazgatási közegnél (szolgabíró, városkapitány, illetve megbizott tisztviselő, Budapesten ker. előljáró), melytől az erdőrendészeti áthágásról a tudósítást vette, vagy a melynek hatósága területén az erdő fekszik, az eljárás megindítását indítványozza. 25. §. A közigazgatási tisztviselő, a kir. erdőfelügyelő indítványára, szükség esetén a helyszínére, a kir. erdőfelügyelővel együttesen meghatározott napra, a melynek határideje azonban 3 héten túl nem terjedhet, a tárgyalást kitűzi és arra úgy a kir. erdő felügyelőt, valamint az érdekelt feleket az esetleg szükséges szakértőkkel és tanukkal együtt meghívja.