Rendeletek tára, 1880
Rendeletek - 2. A m. kir. belügyministernek 57,627/879. számú körrendelete, a borhamisitások meggátlása tárgyában.
Magyarországi Rendeleiek Tára. 1880. 17 Ezen reactio felette érzékeny és még akkor is biztonsággal alkalmazható, ha a bor literjében a rendes festanyag mellett csak 1 milligramm fuchsin foglaltatik. A vörösre festett gyapjuszál fele, erős sósavval, más fele erős ammóniákkal kezelve, vörös színét elveszíti. Ezen pont alatt elősorolt aetherpróbára nézve még megjegyzendő, hogy a netalán jelenlevő anilin-ibolya (melhylizált rozanilin só) amely különben teljesen egyértékiinek vehető a fuchsinnal (sósavas rozanilin), úgy mutatható ki, hogy az előirt sósav oly óvatossággal hozatik a festett gyapjuszál egyik végére, hogy az által a sav csak lassan szivatik fel a szál által. Ennek következtében az anilin-ibolya zöld szint vesz fel, de csak igen rövid időre, és azután a fuchsinhoz hasonló módon vagy egészen színtelen lesz, vagy ha nagyobb mennyiségben volt jelen, sárgásra festi a gyapjúszálat. Jegyzék: Szükséges, hogy a) a felsorolt módszerek valamennyije minden bor vizsgálásánál sorrendben alkalmaztassák, és csak azon esetben, midőn a második próba, t. i, ólomeczettel teljességgel eredményt nem ád, tehát a folyadék felületén úszó amyl-.j alkohol-aether keverék még akkor is teljesen színtelen, ha a próbacső fehér háttér felé tartatik, engedhető meg az illető bort tisztának kijelenteni és a harmadik próbát elhagyni ; h) mindezen próbák csak nappal végzendők, mivel a mesterséges világitás zavarja a reactiókat; c) a reactiók kivitelére használandó szerek teljesen vegyileg tiszták legyenek. d) A fuchsin-reactio fokozatára nézve megjegyeztetik, hogy nyomnak szoktuk a reactiót akkor nevezni, hogy ha a színezet éppen csak észrevehető ; ha világos sziníí a szürlet, akkor gyenge, ha pedig rózsaszínű, akkor erős reactiónak nevezzük azt. Ha az ólomcsapadék (II) szürkésfehér és nem határozottan zöldes, vagy kékes-fehér : akkor természetes borfestőanyag egyáltalában nincs is jelen. MAGY. KEND. TÁKA. 1880.